„KÖZÖS ÉRTÉKEINK – CSABAGYÖNGYE-ÜLTETVÉNY”

„Közös értékeink – CSABAGYÖNGYE-ÜLTETVÉNY” címmel került sor 2018. augusztus 28-án 16.30 órától rendezvényre Békéscsabán. A találkozás helyszíne Békéscsabán, a Part utcánál, a Csabagyöngye-Ültetvénynél, a bejáratnál volt. Itt gyülekeztek az érdeklődők, majd innen indultak a rendezvény helyszínére, az ültetvény területére. A résztvevők köszöntése, a témára való gyors felkészülés, az előadás előkészületeinek pillanatai után máris kezdetét vette…

Értékőrző kézműves délelőtt

„Értékőrző kézműves délelőtt” címmel került sor 2018. augusztus 28-án 10 órától rendezvényre Békéscsabán. A találkozás helyszíne Békéscsabán, a Lenkey utca 12. számnál, a bejáratnál volt. Itt gyülekeztek az érdeklődők, majd innen indultak a rendezvény helyszínére, az udvarba és az épületbe. A résztvevők köszöntése, a témára való gyors felkészülés, az előadás előkészületeinek pillanatai után máris kezdetét…

Zene nélkül mit érek én?” – gyermekdalok 1

„Zene nélkül mit érek én?” – gyermekdalok 1.” címmel került sor 2018. augusztus 27-án 10 órától rendezvényre Békéscsabán. A találkozás helyszíne Békéscsabán, a Lenkey utca 12. számnál, a bejáratnál volt. Itt gyülekeztek az érdeklődők, majd innen indultak a rendezvény helyszínére, az épületbe. A résztvevők köszöntése, a témára való gyors felkészülés, az előadás előkészületeinek pillanatai után…

Közösségi Kultúra Kommandó – óvodai meglepetés műsor

„Közösségi Kultúra Kommandó – óvodai meglepetés műsor” címmel került sor 2018. augusztus 24-án 10 órától rendezvényre Békéscsabán. A találkozás helyszíne Békéscsabán, a Lenkey utca 12. számnál, a bejáratnál volt. Itt gyülekeztek az érdeklődők, majd innen indultak a rendezvény helyszínére, az épület udvarára. A résztvevők köszöntése, a témára való gyors felkészülés, az előadás előkészületeinek pillanatai után…

3. alkalom- Környezettudatosság

Szervező: Mentálhigiénés Egyesület – Békés Mérték Közösségi Ház Rendezvény megnevezése: Mértéktér – Közösségépítő programsorozat Helyszín: 5600 Békéscsaba Békési út 40. Időpont:2018.08.23.13:00- 15:30 Célcsoport: Az akció területen élő személyek Rendezvény programja: Környezettudatosság program első részében, interaktív előadásra került sor a környezettudatosság, újrahasznosítás és a szelektív hulladékgyűjtés témakörben. A program második részében, az újrahasznosítást gyakorlati formában mutattuk…

Egészséges étkezés, mozgás, dohányzásmentesség – a gyermek befolyása a szülőkre

„Egészséges étkezés, mozgás, dohányzásmentesség – a gyermek befolyása a szülőkre” címmel került sor 2018. augusztus 23-án 10 órától rendezvényre Békéscsabán. A találkozás helyszíne Békéscsabán, a Hajnal utca 12. számnál, a bejáratnál volt. Itt gyülekeztek az érdeklődők, majd innen indultak a rendezvény helyszínére, az épület udvarára. A résztvevők köszöntése, a témára való felkészülés, az előadás előkészületeinek…

Környezettudatosság

  Helyi szintű komplex programok Békéscsaba területén – TOP-6.9.1-16-BC1-2017-00001 azonosítószámú projekt Szervező: Mentálhigiénés Egyesület – Békés Mérték Közösségi Ház Rendezvény megnevezése: Mértéktér – Közösségépítő programsorozat Helyszín: 5600 Békéscsaba Békési út 40. Időpont:2018.08.23.13:00- 15:30 Célcsoport: Az akció területen élő személyek Rendezvény programja: Környezettudatosság program első részében, interaktív előadásra került sor a környezettudatosság, újrahasznosítás és a szelektív…

Vidám sportdélelőtt – a mozgás, az egészség és a tudásszerzés jegyében

„Vidám sportdélelőtt – a mozgás, az egészség és a tudásszerzés jegyében” címmel került sor 2018. augusztus 22-én 10 órától rendezvényre Békéscsabán. A találkozás helyszíne Békéscsabán, a Hajnal utca 12. számnál, a bejáratnál volt. Itt gyülekeztek az érdeklődők, majd innen indultak a rendezvény helyszínére, az épület udvarára. A résztvevők köszöntése, a témára való „ráhangolódás” pillanatai után…

2. alkalom- ízek,emlékek

Szervező: Mentálhigiénés Egyesület – Békés Mérték Közösségi Ház Rendezvény megnevezése: Mértéktér – Közösségépítő programsorozat Helyszín: 5600 Békéscsaba Békési út 40. Időpont:2018.08.09.13:00- 15:30 Célcsoport: Az akció területen élő személyek Rendezvény programja: Az „Ízek és élmények” program első részében, önismereti csoportfoglalkozásra került sor. A program során emlékeket idéztek fel, valamint élményeket osztottak meg egymással. A program második…

Ízek, emlékek

Helyi szintű komplex programok Békéscsaba területén – TOP-6.9.1-16-BC1-2017-00001 azonosítószámú projekt Szervező: Mentálhigiénés Egyesület – Békés Mérték Közösségi Ház Rendezvény megnevezése: Mértéktér – Közösségépítő programsorozat Helyszín: 5600 Békéscsaba Békési út 40. Időpont:2018.08.09.13:00- 15:30 Célcsoport: Az akció területen élő személyek Rendezvény programja: Az „Ízek és élmények” program első részében, önismereti csoportfoglalkozásra került sor. A program során emlékeket…