„Felelős alkoholfogyasztás – 18 éves kor alatt nem szabad!” címmel került sor 2018. október 15-én 12 órától rendezvényre Békéscsabán. A találkozás helyszíne Békéscsabán, a Madách utca 2. számnál, a bejáratnál volt. Itt gyülekeztek az érdeklődők, majd innen indultak a rendezvény helyszínére, az épület udvarára.

A résztvevők köszöntése, a témára való felkészülés, az előadás előkészületeinek pillanatai után máris kezdetét vette a tudás átadása, illetve a tudásszerzés. Megtudhattuk, hogy a drogok azok az anyagok, amelyek rövid távú kielégüléshez, vagy a lelki képességek javulásához vezethetnek, hosszú távon viszont jelentősen károsítják az egészséget, a szociális élet széthullásához vezethetnek, súlyos depressziót, sok esetben akár halált is okozhatnak, azaz minden olyan anyag, amely a szervezetbe kerülve az agyra hat és módosítja annak működését. Kiderült, hogy az agyra gyakorolt hatásuk alapján depresszánsok (nyugtató hatású szerek), stimulánsok (az agy működésének gyorsítására ható szerek), és hallucinogének (a tudati működés folyamatait megváltoztató szerek) csoportosításban beszélhetünk a szerekről, hogy a szenvedélybetegség azon visszatérően ismétlődő viselkedésformák, szokások összessége, amelyeket a személy kényszeresen újra meg újra végrehajt, és amelynek a személyre (és többnyire a környezetére is) káros következményei vannak. A szenvedélybetegségek rizikó-faktorai között kell említenünk a rossz teljesítményt, a környezet el nem fogadását, a tanulási nehézségeket, a problémás viselkedést, az antiszociális és agresszív késztetéseket, a lelki élet zavarait, a depressziót, a szorongást, a rossz társas kapcsolatot, a bántalmazást, az alacsony társadalmi helyzetet, míg a protektív, védő faktorok közé a társas kapcsolatok minőségét, a bizalmas kapcsolatokat, a családi kapcsolatok biztonságát, a problémák megbeszélését, a kreativitás fejlesztését, az önbizalmat, a megfelelő konfliktus megoldási képességet, a közösségbe tartozást, a rendszeres sportolást, a szakkörökön, hobbitevékenységekben való részvételt. Legtöbbször a fiatalok kíváncsiságból, a családi háttér, kortárshatás, problémák miatt, menekülésből (korlátok, gondok), a bulizáshoz kapcsolódva, „menőzésként”, unalomból, önértékelési gondok vagy bizonyítási vágy miatt, értelmes elfoglaltság híján, kitűnni vágyásból, lázadás és figyelemfelkeltés kapcsán, a pillanatnak élés hangulatában, a hosszú távú hatását, a következményeket nem érzékelve, az alkalom csábításában, virtuskodásból, értékválsághoz kapcsolódva, minden elektronikus, kevés a beszélgetés csapdájában, az ingerlékenységhez tartozva, serdülőkori depresszió, betegség következtében próbálják ki a drogokat.

Elhangzott, hogy odafigyeléssel, elfogadással, szeretettel, beszélgetéssel, őszinteséggel, sikerélményben részesítéssel, családi életmódváltással, szerető, odaadó, kiegyensúlyozott, szoros családi kötelékkel, háttérrel, a családok erősítésével, a szülői felelősség tudatosításával, több prevenciós munkával, a nehéz helyzetű gyerekekkel való egyéni foglalkozással, tartalmas szabadidő biztosításával, felvilágosítással, ismeretterjesztéssel, előadásokkal, tudásátadással és reklámfilmek, hirdetések tiltásával (például kávé, cigaretta, tea, stb.), a tartalmas élet érzésének kialakításával, a biztos jövő lehetőségének megteremtésével, a problémák észlelésében, megoldásában történő több, hatékonyabb segítéssel lehet megelőzni, mérsékelni, visszaszorítani a fiatalok drogfogyasztását.

Az előadás után az ittasságot és a drogok hatását imitáló szemüvegek kipróbálására, illetve némi finomság, étel elfogyasztására nyílt mód.

 

A rendezvény célja olyan, bűnmegelőzést, a közbiztonság javítását elősegítő programok, illetve bűnmegelőzés és közbiztonság erősítésével kapcsolatos képzési, szemléletformáló programok megvalósítása, amelyek az akcióterületen élő célcsoport számára, azok bevonásával megvalósulnak meg a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett városi területeken élők közösségi és egyéni szintű társadalmi integrációja érdekében.

Célunk volt a projektben meghatározott pozitív hatások elérése mellett az is, hogy ráirányítsuk az akcióterületen élők figyelmét arra, hogy elindultak azok az infrastrukturális, egészségügyi, szociális, közösségi stb. projektek, programok, amelyek lakókörnyezetük, lakóterületük, mindennapjaik élhetőbbé tétele érdekében valósulnak meg. Meggyőződésünk, hogy az itt élők megszólításának, bevonásának egyik leghatékonyabb módja lehet, ha az itt élő gyermekek, illetve szüleik elérését, rendezvényeinkre történő meghívását helyezzük elsőként a központba, hiszen így a nagyszülőkhöz, ismerősökhöz, szomszédokhoz is könnyebben eljuthatnak az eseményekre vonatkozó információk. Nagyon fontos, hogy a gyermekek (legyenek akár óvodások, akár iskolások) és szüleik érezzék, hogy jó itt lakni, illetve egyre jobb lesz majd itt élni, hiszen nagyon fontos, hogy ezek a családok itt maradjanak, Békéscsabán tervezzék jövőbeli életüket is.

Fontos volt természetesen a szenvedélybetegségek, a drogfogyasztás, az alkoholizmus megelőzésére, a kiváltó okok kiküszöbölésére, a segítségnyújtás lehetőségeire vonatkozó információt széles körben tudjuk átadni, illetve a résztvevőket motiválni tudjuk a szermentes életvitelre, a drogok és a rendszeres alkoholfogyasztás elutasítására. Célul tűztük ki a dohányzás mellőzésével kapcsolatos információk, tudás átadását is, hiszen ez hosszú távon is hozzájárulhat a boldog, kiegyensúlyozott élethez.

Cél volt a projektben meghatározott pozitív hatások elérése mellett az is, hogy ráirányítsák az akcióterületen élők figyelmét arra, hogy milyen nagyszerű oktatási intézmények találhatók itt, felkészült, segítőkész, hozzáértő szakemberekkel.

A rendezvény céljai között szerepelt az érdeklődőkkel, illetve érdeklődő szülők között történő kapcsolatfelvétel, a beszélgetés, a mozgás, a játék, a tudásszerzés, a tanulás lehetőségeinek bemutatása is. Ez a pozitív egészségügyi hatások mellett reményeink szerint egy szabadidejében a helyi értékek, programok iránt érdeklődő, azokért tenni is akaró kisközösség, szülőkből, családokból álló csoport alapjainak megteremtéséhez is hozzájárult.

Rendezvény által elért eredmények széleskörűnek mondhatók. Megvalósult a szenvedélybetegségek, a drogfogyasztás, az alkoholizmus megelőzésére, a kiváltó okok kiküszöbölésére, a segítségnyújtás lehetőségeire vonatkozó információk széles körű átadása, illetve a résztvevőket motiválni tudtuk a szermentes életvitelre, a drogok és a rendszeres alkoholfogyasztás elutasítására. Megvalósítottuk a dohányzás mellőzésével kapcsolatos információk, tudás átadását is. Sikerült hozzájárulni a megszervezett közösségi alkalom, esemény létrehozásával a drog-prevenció, az egészség-tudatosság bemutatásához, népszerűsítéséhez. Hisszük, hogy az ilyen eseményekhez szükséges eszközök, feltételek biztosítása, igénybe vehetősége esetén a későbbiekben esetleg utcák, vagy néhány utcából álló területek, településrészek is képesek lehetnek hasonló tudásátadó, vagy éppen játékos közösségi egészségügyi, sport, stb. események megszervezésére, lebonyolítására.

Sikeres és kiemelten fontos volt a gyermekek, és rajtuk keresztül szüleik motiválása, az egészséges és szermentes életvitel, a prevenciós technikák stb. napi életvitelbe történő integrálása, az egészséges, sportos életmód trendivé tétele érdekében szükséges tevékenység megvalósítása is. A rendezvény igazolta, megvalósulása mintaként szolgálhat, hogy hasonlóan pozitív hatások remélhetők az iskolai-, és lakóközösségek, civil szervezeti közösségek ilyen típusú bevonásával, a közös, előkészített, tanulás, információ-átadás segítségével történő erősítésével, szemléletformálásával, bevonásával is, azaz nemcsak egészségügyi, de társadalmi hozzáadott értékkel is bírt a rendezvény. A megvalósítás alátámasztotta, hogy a kiegyensúlyozott életvitelre, az érzelmi élet normális menetére fókuszáló élet nemcsak egészségügyi prevenciós hatással bír, hanem egyben a közösségek erősítéséhez is hozzájárul, a szabadidő hasznos és élményt jelentő eltöltése és a rekreáció terén is jelentős pozitívumokat ad a résztvevőknek, élhetőbbé teszi lakókörnyezetünket, mindennapjainkat, erősíti ismeretségeinket, barátságainkat, illetve nagyszerű lehetőséget kínál a közös programokra is. A rendezvény hozzájárult a „helyi szintű komplex programok Békéscsaba területén” tárgyú, top-6.9.1-16-BC1-2017-00001 azonosítószámú projekt céljainak, célkitűzéseinek megvalósításához, ezáltal prevenciós és egészségmegőrző eseményként az itt élők életminőségének jobbításához is.