Meseházi Alapítvány

 

 

A Meseházi Alapítvány bemutatása:

 

1991-ben Schéner Mihály, Kossuth-díjas képzőművész, és jeles békéscsabai személyiségek hozták létre a Meseházi Alapítványt.  Az Alapítvány, alapító okiratában megfogalmazott célja Békéscsaba felnövekvő nemzedéke vizuális kultúrájának fejlesztése, kreatív személyiségek kialakításának szorgalmazása, új vizuális műfajok kikísérletezése, illetve a művészeti műfajok közötti határterületek lehetőségeinek felkutatása.

Schéner Mihály szellemi örökségének esszenciája, az idén 30 éves békéscsabai Meseházban megtekinthető Meseházi Áldás, miszerint „Vegyétek kezetek ügyébe a szívetek szerint valót”, ma is különleges jelentőséggel bír. Elsősorban a szív, amit szükséges megőriznünk, illetve a gyökerek, melyek ehhez a földhöz, ehhez a családhoz, ehhez a nyelvhez kötnek bennünket.

A Meseházi Alapítvány eddigi működésének meghatározó alapkövei: Meseházi Boldogság Betakarító Ünnep keretében, kortárs írók, költők és kortárs művészeti ágak bemutatkozása. Jazz-csütörtök koncertjei a Meseszobában, hazai és határon túli kortárs jazz zenészek közreműködésével. Felcsík házhoz jön… népzenei- és néptánctábor, határon túli magyar közreműködőkkel. Népzene 24, utolsó óra koncertek hazai és határon túli népzenészek, adatközlők közreműködésével. Mese-házhoz jön… gyermekszínházi programsorozat a város általános iskoláiban, kortárs színházi társulások legjobbjainak közreműködésével. Hrájme sa po slovensky – Játsszunk szlovákul címmel, szlovák nyelvi társalgási kör működtetése. SCHÉNER: Játék Plasztika Rajz, művészeti tanulmányalbum megjelentetése.

Ebbe a sorba illeszkedik a szeptember 14-én megrendezésre kerülő Jazz-piknik a Meseházban program, mely a hátrányos helyzetű lakosság zenei műveltségének felzárkóztatása keretében, közösségfejlesztő programokat kínál, az improvizációs zene, a jazz lehetőségeinek bevonásával, gyermekek, családok és más zenekedvelők számára.

Az Alapítvány, tevékenységeit pályázati forrásokból finanszírozza.

Készítette: Veres Krisztina Judit, a Meseházi Alapítvány kuratóriumának elnöke