Helyi szintű komplex programok Békéscsaba területén – TOP-6.9.1-16-BC1-2017-00001 azonosítószámú projekt
Szervező: Mentálhigiénés Egyesület – Békés Mérték Közösségi Ház
Rendezvény megnevezése: Mértéktér – Közösségépítő programsorozat
Helyszín: 5600 Békéscsaba Békési út 40.
Időpont:2018.09.06.13:00- 15:30
Célcsoport: Az akció területen élő személyek
Rendezvény programja:
A „Hogy is volt?” – megemlékezés Békéscsaba 300. évfordulójáról program első részében, ppt előadáson keresztül a belátogatók megtekintették Békéscsaba régi és új épületeit, helyszíneit. A program második részében, pedig egy kvíz játékra került sor, ahol Békéscsaba fontosabb eseményeire, valamint történelmére emlékezhettek vissza a belátogatók. A program végén pedig sültkolbászt fogyaszthattak el a belátogatók, valamint régi élményeket, emlékeket elevenítettek fel.
Rendezvény célja:
- A rendezvény célja, hogy belátogatók megismerkedjenek Békéscsaba történelmével, felelevenítsék a régi emlékeket és eseményeket, melyek lakóhelyükhöz kötődik.
- A rendezvény további célja, a közösségépítés. A belátogatók emlékek közösé élmények segítségével kapcsolatok építhettek ki.
- Rendezvény által elért/elérendő eredmények:
A program a várakozásunknak megfelelően alakult. A résztvevők az előadás során megismerkedhettek új információkkal, továbbá bővítették tudásukat Békéscsaba városról. A programon során sok közös pozitív élményt elevenítettek fel a belátogatók.
A programsorozat következő rendezvénye, a „Hogy is mondjam?” című program, mely során a belátogatók az asszertív kommunikációval ismerkedhetnek meg.
A rendezvény során szeretnénk felhívni a figyelmet a megfelelő kommunikációra, hiszen céljaink elérése érdekében, fontos a helyes kommunikációs stílus kialakítása a helyes hozzáállás. Ez a program ezen készségeket hivatott karbantartani és fejleszteni.
A következő program 2018. szeptember 20-án kerül megrendezésre 13:00-tól, a Békés Mérték Közösségi Házban (5600 Békéscsaba Békési út 40.).