„Mássz a falra, hogy ne mássz falra!” címmel került sor 2018. július 26-án 18 órától rendezvényre Békéscsabán a Szabadság tér 2. szám alatti M-Fit Békéscsaba falmászótermében. Az érkezők köszöntése, a ráhangolódás pillanatai után szabad beszélgetések, tájékoztató keretében került sor a falmászás pozitív hatásainak rövid bemutatására, terápiás lehetőségeinek megemlítésére, illetve a gyermekek esetében az első életév során kimaradt mozgások (mászás) okozta tanulási és viselkedési zavarok korrigálásában, megszüntetésében történő alkalmazás lehetőségeinek felvetésére. Mindezek után a résztvevők Czifrák Viktória szakedző, tréner segítségével megismerték a falmászás biztonsági, balesetvédelmi és szakmai alapismereteit, megtanulták a leeséskor követendő mozgási sémát, azaz megtanultak leesni a falról, ezzel egyben megtanulták, hogyan kerülhetők el a sérülések. Az elméletet a gyakorlati bemutatás és kipróbálás követte, majd az alapok elsajátítása után mindenki a saját tempójában, saját választásának megfelelő nehézségű útvonalat választva kezdhette meg a falmászást. A segítők, szakemberek közreműködésével a mászás további hasznos praktikáit is elsajátíthatták a jelenlévők.

A cél olyan, az egészség fejlesztésére irányuló egészségügyi program (beleértve a prevenciós, mentálhigiénés programot is) megvalósítása volt, amely a projekt által érintett területen (szakzsargonban akcióterületen) élő célcsoport számára, azok bevonásával valósul meg a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett városi területeken élők közösségi és egyéni szintű társadalmi integrációja érdekében. Mindez egyben azt is jelenti, hogy nemcsak építésekben megtapasztalható fejlesztésekre kerül sor, hanem kulturális, közösségi, művészeti, egészségügyi, stb. rendezvényekre, eseményekre is, melyek közé tartozott a mostani is.

A falmászás, illetve az extrém sportok nagyon sok pozitív élettani, egészségügyi és közösségi hatással bírnak. Az erőállóképesség, a hajlékonyság, az egyensúly és mozgáskoordináció fejlesztése mellett a kitartás, az önfegyelem, a helyzetfelismerő és problémamegoldó képesség, a fegyelmezettség és az önbizalom erősítésére is alkalmas. Kevésbé köztudott, de mind a rövidtávú, mind a hosszútávú memóriát erősíti, sőt a koncentrációs képességeket is. A szakemberek segítségével tanulási, viselkedési zavarok, a neurológiai rehabilitáció, sőt a demencia terén is pozitív hatásai vannak, illetve a gyermekkortól az időkorig űzhető ez a fajta mozgás, ez a sport. Ennek kipróbálására, megtapasztalására is alkalmuk volt az érdeklődőknek.

Cél volt a projektben meghatározott pozitív hatások elérése mellett az is, hogy ráirányítsák az akcióterületen élők figyelmét arra, hogy egy ilyen kiváló lehetőség is rendelkezésükre áll, tehetnek egészségük megőrzéséért, illetve mindeközben még közösségeiket is erősíteni tudják.

A rendezvény céljai között szerepelt az érdeklődőkkel, illetve érdeklődők között történő kapcsolatfelvétel, a beszélgetés, az egymást segítő mászás lehetőségeinek megteremtése, biztosítása is. Ez a pozitív egészségügyi hatások mellett reményeink szerint egy szabadidejében falmászást űző kisközösség, klub alapjainak megteremtéséhez is hozzájárult.

 

Rendezvény által elért eredmények széleskörűnek mondhatók. Megvalósult a mozgás, a sport, a szabadidős mozgásformák bevonásával az egyén személyes egészségének javítása, hiszen mind a testi, mind a mentális egészség megőrzéséhez hozzájárulhatnak az ilyen rendezvények. Sikerült hozzájárulni a megszervezett közösségi alkalom, esemény létrehozásával az egészség-tudatosság, a különféle betegségek megelőzése jegyében szükséges és lehetséges mozgási, sportolási lehetőségek egyikének bemutatásához, népszerűsítéséhez. Sikeres és kiemelten fontos volt a fiatalok motiválása, a mindennapos mozgás, sportolás napi életvitelbe történő integrálása, az egészséges, sportos életmód trendivé tétele érdekében szükséges tevékenység megvalósítása is. A rendezvény igazolta, megvalósulása mintaként szolgálhat, hogy hasonlóan pozitív hatások remélhetők a lakóközösségek, civil szervezeti közösségek ilyen típusú bevonásával, a falmászás, mint szabadidős mozgásforma segítségével történő erősítésével, szemléletformálásával, bevonásával is, azaz nemcsak egészségügyi, de társadalmi hozzáadott értékkel is bírt a rendezvény. A megvalósítás alátámasztotta, hogy a szabadidős sportolás nemcsak egészségügyi prevenciós hatással bír, hanem egyben a lélek, a közösségi igények, a szabadidő hasznos és élményt jelentő eltöltése és a rekreáció terén is jelentős pozitívumokat ad a résztvevőknek, élhetőbbé teszi lakókörnyezetünket, mindennapjainkat, erősíti ismeretségeinket, barátságainkat, illetve nagyszerű lehetőséget kínál a közös programokra is. A rendezvény hozzájárult a „helyi szintű komplex programok Békéscsaba területén” tárgyú, top-6.9.1-16-BC1-2017-00001 azonosítószámú projekt céljainak, célkitűzéseinek megvalósításához, ezáltal egészség-megőrzési és prevenciós célú szabadidős-sport eseményként az itt élők életminőségének jobbításához is.

A falmászás során nincs idő, nincs alkalom a mindennapok problémáin rágódni, a falra kell koncentrálnia a mászónak, a következő fogás, a következő lépés az, amire figyelni kell, az agy nem ér rá a munkával, a negatívumokkal vagy éppen a közeljövő tennivalóival foglalkozni, így aztán tényleg nagyon jó kikapcsolódás ez a sport. A jelenlévők kipróbálhatták, megtapasztalhatták, átélhették ezt, s a szervezők remélik, hogy sokan kapnak kedvet a falmászáshoz, hiszen útmutatóul szolgáltt rendezvényük címe: „Mássz a falra, hogy ne mássz falra!”