„Jóga időseknek” címmel került sor 2018. november 09-én 10 órától rendezvényre Békéscsabán. Az esemény helyszíne Békéscsabán, a Kazinczy utca 2/1. szám alatti épület volt.

 

Az előadó Lenkefi Mónika jógaoktató felmérte a jelenlévő idősek állapotát, kinek ilyen problémája van: magas vérnyomás, mozgásszervi stb.

A programot a helyes légzés bemutatásával kezdte, illetve ennek fontosságát hangsúlyozta. Többnyire mellkast emelünk a rekeszizom helyett – helytelenül.

Hasi légzés: hasfal domborodik belégzésnél, majd lassú kiengedés. Ez fontos az alapvető szerveink működése szempontjából: máj, vese, lép – hasüregi szervek vérellátása érdekében, amely egyébként nyugtatja az elmét is. Különösen elalvás előtt nagyon hasznos lehet, lenyugszik a szervezet, 5-10 percen belül elalszunk. Fontos még, hogy ekkor a gátizom is dolgozik – ami a vizelettartásért felel.

Hasi légzés bemutatása és gyakorlása. Itt fontos, hogy ennél a légzésnél a bordakosár nyugalmi állapotban legyen.

Teljes jógikus légzés: a teljes törzsizomzatot használjuk hozzá. A levegőt be kell osztani: először a hasfal tágul, majd a mellkas, mindezt 8-10 másodpercig. Alsó határ 5-6 másodperc. Egy gyakorló jógi 1 percre is képes. Reggel, ébredés után is hasznos ez a légzés.

Kérdés: a rekeszizom befolyásolja-e a csuklást? Igen, levegőt kell visszatartani megszüntetésére.

A mozgás szerepe a keringésben. Keveset mozgunk. Elfeledkezünk a gerinc mozgatásáról. A gerinc mentén van egy csomó szervünk. A nők 30 éves koruktól, a férfiaknak 35 évtől kezd lassulni az anyagcsere működésük. Megoldás: sok lúgos folyadék, és mozgás. Lúgos folyadék: kis gyógyszertári szódabikarbóna és kevés citrom a csapvízbe. A gyógyulási folyamatot is gyorsítja ez.

Ami gyakran fáj az a nyaki rész és a medencetáji rész. A hátunk közepét nem mozgatjuk. A tanár bemutat ezekre pár alapgyakorlatot, majd körbejár és korrigálja az időseket. A helyes hegyállás a jógában, előrehajlás, nyújtások, csavarások, forgatás, ezek összehangolása. A mai napon tanultak begyakorlása.

Az időseknek nagyon tetszett a mai jóga óra, és a kérés az volt, hogy legyen ennek folytatása.

 

Ezt követte az előadás, amely bemutatta a résztvevőknek a rendszeres mozgás és az egészség kapcsolatát. A jelen lévők képet kaptak az idősödéssel járó fizikai állapotváltozásokról. Megtudhatták, hogy a testedzés egy tervezett, strukturált, megfelelő időközönként ismétlődő, rendszeres mozgástevékenység amely a terhelés progresszivitását is magába foglalja. Célja életkortól, egészségi állapottól, érdeklődéstől függően lehet egészségmegőrző, teljesítményfokozó, rehabilitációt szolgáló, súlycsökkentő stb., tartalma pedig  a képességfejlesztés, prevenciós gyakorlatok, a sport különböző ágainak célorientált alkalmazásáig terjedhet.

 

Célunk volt a projektben meghatározott pozitív hatások elérése mellett az is, hogy ráirányítsuk az akcióterületen élők figyelmét arra, hogy elindultak azok az infrastrukturális, egészségügyi, szociális, közösségi stb. projektek, programok, amelyek lakókörnyezetük, lakóterületük, mindennapjaik élhetőbbé tétele érdekében valósulnak meg. Meggyőződésünk, hogy az itt élők megszólításának, bevonásának egyik leghatékonyabb módja lehet, ha az itt élő fiatalok, idősek, családok elérését, rendezvényeinkre történő meghívását helyezzük elsőként a központba, hiszen így az ismerősökhöz, szomszédokhoz is könnyebben eljuthatnak az eseményekre vonatkozó információk. Nagyon fontos, hogy az itt élők érezzék, hogy jó itt lakni, illetve egyre jobb lesz majd itt élni, hiszen nagyon fontos, hogy ezek a családok itt maradjanak, Békéscsabán tervezzék jövőbeli életüket is.

Fontos volt a szórakoztató jelleg, a széleskörben kedvelt művészet megjelenítése, igényes, ugyanakkor a résztvevőket is bevonó produkció bemutatása, a kikapcsolódás, a rekreáció, a közösségi élmények együttes biztosítása is.

Cél volt a projektben meghatározott pozitív hatások elérése mellett az is, hogy ráirányítsák az akcióterületen élők figyelmét arra, hogy milyen nagyszerű lehetőségek találhatók itt, felkészült, segítőkész, hozzáértő szakemberekkel, jó programokkal, műsorokkal, közösségi élettel.

A rendezvény céljai között szerepelt az érdeklődőkkel, illetve érdeklődők között történő kapcsolatfelvétel, a beszélgetés, a közös szórakozás, a tudásszerzés, az önfeledt kikapcsolódás lehetőségeinek bemutatása is. Ez a pozitív mentális hatások mellett reményeink szerint egy szabadidejében a helyi értékek, programok iránt érdeklődő, azokért tenni is akaró kisközösség megteremtéséhez is hozzájárult.

 

A rendezvény által elért eredmények széleskörűnek mondhatók. Megvalósult az alapcél: jó hangulatú fellépés, előadás megszervezése, lebonyolítása egy közösségi jellegű helyszínen, az akcióterületen lakók örömére, szórakoztatására. Sikerült hozzájárulni a megszervezett közösségi alkalom, esemény létrehozásával a művészet-elfogadás, a tudásszerző szórakozás jegyében szükséges és lehetséges kulturális, művészeti lehetőségek egyikének bemutatásához, népszerűsítéséhez. Hisszük, hogy az ilyen eseményekhez szükséges források, eszközök, feltételek biztosítása, igénybe vehetősége esetén a későbbiekben esetleg az akcióterületi utcák, vagy néhány utcából álló területek, településrészek is képesek lehetnek hasonló játékos közösségi kulturális és művészeti stb. események megszervezésére, lebonyolítására.

Sikeres és kiemelten fontos volt az itt élők motiválása, a szórakoztató és változatos szórakoztatás, a mindennapos művészet, zene, stb. napi életvitelbe történő integrálása, az ezekhez kapcsolódó életmód trendivé tétele érdekében szükséges tevékenység megvalósítása is. A rendezvény igazolta, megvalósulása mintaként szolgálhat, hogy hasonlóan pozitív hatások remélhetők a lakóközösségek, civil szervezeti közösségek ilyen típusú bevonásával, a közös, előkészített, kultúra, művészet, mint szabadidős időtöltés-forma segítségével történő erősítésével, szemléletformálásával, bevonásával is, azaz nemcsak szórakoztatási, mentális, de társadalmi hozzáadott értékkel is bírt a rendezvény. Komoly tapasztalat viszont, hogy nagyon erős sajtómunka, közösségi média-beli kampány szükséges a lakosság széleskörű eléréséhez. A megvalósítás alátámasztotta, hogy az ilyen rendezvények nemcsak szórakoztatnak, hanem egyben a közösségek erősítéséhez is hozzájárulnak, a szabadidő hasznos és élményt jelentő eltöltése és a rekreáció terén is jelentős pozitívumokat adnak a résztvevőknek, élhetőbbé teszik lakókörnyezetünket, mindennapjainkat, erősítik ismeretségeinket, barátságainkat, illetve nagyszerű lehetőséget kínálnak a közös programokra is. A rendezvény hozzájárult a „helyi szintű komplex programok Békéscsaba területén” tárgyú, TOP-6.9.1-16-BC1-2017-00001 azonosítószámú projekt céljainak, célkitűzéseinek megvalósításához, ezáltal prevenciós és egészségmegőrző eseményként az itt élők életminőségének jobbításához is.