Tudományos és Ismeretterjesztő Társulat, Körösök Vidéke Egyesület

Tudományos és Ismeretterjesztő Társulat, Körösök Vidéke Egyesület   Tevékenységét Békés megyében fejti ki, de a rendezvényekre (pl. TELC nyelvvizsgák, rendezvények, előadások) az ország más területeiről is érkeznek résztvevők. A legfontosabb célkitűzése a tudományos ismeretek terjesztésére és a hasznosítható tudás átadására irányul.  Az egyesület közhasznú tevékenysége során részt vállal többek között a gyermek- és ifjúságvédelemben, a…

Szeretlek Békéscsaba Egyesület

Szeretlek Békéscsaba Egyesület   A Szeretlek Békéscsaba Egyesület a nevéből is adódóan Békéscsabáért jött létre, melynek megálmodója Frankó Attila volt. Az egyesület nem csak megőrzi a település illetve a megye kulturális értékeit, hanem új értékteremtő erővel is rendelkezik. A kulturális élmények mellet karitatív és szociális feladatokat is ellát. Kiemelt rendezvénysorozat a Békéscsabai Irodalmi Estek mely…

ORIENS 2000 Alapítvány

ORIENS 2000 Alapítvány   Az ORIENS 2000 Alapítvány 1992-ben alakult. A szervezet kiemelt céljai: – helyi társadalom jelenségeinek feltárása, civil kezdeményezések támogatása, közösségfejlesztés, valamint – az európai népek rendszeres találkozóinak, véleménycseréjének megteremtése.   Céljai között szerepel még a kulcskompetenciák fejlesztésének támogatása, a kulturális értékek bemutatásának elősegítése, a kulturális örökség helyi védelme, a helyi közművelődési tevékenység…

Nekünk Fontos a Család Egyesület

Nekünk Fontos a Család Egyesület   Nekünk Fontos a Család Egyesület célja: felhívni a figyelmet a család fontosságára a helyi családokat egymást segítő közösséggé szervezni a család értékeit közvetíteni a társadalom felé elősegíteni a családosok valós társadalmi helyzetének felmérését és bemutatását a családokkal kapcsolatos emberi és állampolgári jogok védelme a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű családok, családtagok…

MI-ÉRTÜNK Prevenciós és Segítő Egyesület

MI-ÉRTÜNK Prevenciós és Segítő Egyesület     A MI-ÉRTÜNK Prevenciós és Segítő Egyesület 2000-ben alakult, közhasznú szervezetként működünk. Egyesületünk alacsonyküszöbű, illetve az ártalomcsökkentés (harm reduction/minimalization) modelljét és módszereit használó szolgáltatásokat nyújt, valamint prevenciós feladatokat látunk el, komplex egészséges életre nevelő programokat valósítunk meg (iskolai-, családi-, munkahelyi-, internet és egyéb médiumok-, büntetés-végrehajtás színterein) elsősorban Békés megye…

Meseházi Alapítvány

Meseházi Alapítvány     A Meseházi Alapítvány bemutatása:   1991-ben Schéner Mihály, Kossuth-díjas képzőművész, és jeles békéscsabai személyiségek hozták létre a Meseházi Alapítványt.  Az Alapítvány, alapító okiratában megfogalmazott célja Békéscsaba felnövekvő nemzedéke vizuális kultúrájának fejlesztése, kreatív személyiségek kialakításának szorgalmazása, új vizuális műfajok kikísérletezése, illetve a művészeti műfajok közötti határterületek lehetőségeinek felkutatása. Schéner Mihály szellemi örökségének…

MERSZ Közhasznú Alapítvány

MERSZ Közhasznú Alapítvány Partner neve: MERSZ Közhasznú Alapítvány A partner gazdálkodási/jogi formája: 529- Egyéb egyesület A partner által végzett tevékenységek teljes összege (Ft) 50.000.000 Ft Igényelt támogatás összege (Ft) 50.000.000 Ft Konkrétan mely tevékenység(ek)hez kapcsolódóan vesz részt a projektben?   A) Együttműködés a közösségi és egyéni szintű társadalmi integráció feltételeinek megteremtése céljából a) közösségfejlesztést célzó…

Lencsésiért Kulturális és Sport Egyesület

Lencsésiért Kulturális és Sport Egyesület   Az egyesület neve, székhelye   Az egyesület elnevezése:        Lencsésiért Kulturális és Sport Egyesület Az egyesület rövidített neve: Lencsésiért Egyesület Az egyesület székhelye:         5600 Békéscsaba, Lencsési út 13. Működési területe:                 Magyar Köztársaság Jogállása:                                A civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. CLXXV. törvény alapján létrehozott és működő önálló jogi személy,…

Egyesület Békéscsaba Ifjúságáért

Egyesület Békéscsaba Ifjúságáért   Az Egyesület Békéscsaba Ifjúságáért 2014-es megalapítását közel 30 fő kezdeményezte. A 20-30 év közötti lelkes, békéscsabai kötődésű fiatalokból álló egyesület célja többek között egy erős, fiatal békéscsabai tehetségekből és lokálpatriótákból álló kapcsolati hálózat megteremtése, amelyet kihasználva tudják Békéscsaba fiatalságát aktivizálni, a tagok és a szervezet programjain résztvevők képességeit fejleszteni. Fő célja…