Békéscsabai Retro Közösségi Filmklub – Nézzük, hogy mit nézzünk

„Békéscsabai Retro Közösségi Filmklub – Nézzük, hogy mit nézzünk!” címmel került sor 2018. augusztus 30-án 17 órától rendezvényre Békéscsabán. Az esemény helyszíne Békéscsabán, az Irányi utca 10. szám alatti épület emeletén volt. A résztvevők köszöntése, a témára való felkészülés, az előadás előkészületeinek pillanatai után máris kezdetét vette a tudás átadása, illetve a tudásszerzés. Az egykori…

Török Ignác utcai UTCABÁL

„Török Ignác utcai UTCABÁL” címmel került sor 2018. augusztus 31-én 17 órától rendezvényre Békéscsabán. Az esemény helyszíne Békéscsabán, a Török Ignác utcán, NYUGATI KERTVÁROSI JÁTSZÓTÉREN volt. A résztvevők köszöntése, a témára való felkészülés, az előadás előkészületeinek pillanatai után máris kezdetét vette a közösségi program, illetve a szórakozás. Régen szokás volt időnként az egy utcában, vagy…