Ne szégyelld!” – csoportos játék a különbségekről, az elutasításról és az elfogadásról 7- 8. osztályos fiatalok számára előadás

Szervező: MI-ÉRTÜNK Prevenciós és Segítő Egyesület Rendezvény megnevezése: „Ne szégyelld!” – csoportos játék a különbségekről, az elutasításról és az elfogadásról 7- 8. osztályos fiatalok számára előadás Helyszín: Erzsébethelyi Általános Iskola 5600 Békéscsaba, Rózsa u. 21-23. Időpont: 2018. november 22. 13.00. óra Célcsoport: 7-8 osztályos fiatalok Rendezvény programja: A program célja a 13-14 éves korosztály attitűdjében…

Közösségi Értékör Klub_ Hagyományok megőrzői – savanyítás

Cél olyan közösségfejlesztést célzó programok megvalósítása, amelyek az akcióterületen élő célcsoport számára, azok bevonásával megvalósulnak meg a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett városi területeken élők közösségi és egyéni szintű társadalmi integrációja érdekében. A megvalósításra kerülő tevékenységek eredményeként a hátrányos helyzetű emberek életlehetőségei javulnak, elérhetővé válnak a foglalkoztatást, társadalmi integrációt, közösségfejlesztést, oktatást, iskolai felzárkózást, családsegítést, gyermekjóléti szolgáltatást,…

Felelős alkoholfogyasztás

„Felelős alkoholfogyasztás – 18 éves kor alatt nem szabad!” címmel került sor 2018. november 21-én 13 órától rendezvényre Békéscsabán. A találkozás helyszíne Békéscsabán, a Madách utca 2. számnál, a bejáratnál volt. Itt gyülekeztek az érdeklődők, majd innen indultak a rendezvény helyszínére, az épület udvarára. A résztvevők köszöntése, a témára való felkészülés, az előadás előkészületeinek pillanatai…

Nyugdíjasok akadémiája 

A rendezvény neve:                 Nyugdíjasok akadémiája       A rendezvény időpontjai:         2018. november 21. 13,00 óra A rendezvény helyszíne:         Békés Megyei Polgári Összefogásért Egyesület Irodája 5600 Békéscsaba, Irányi u. 4-6. Szervező:                                Békés Megyei Polgári Összefogásért Egyesület ____________________________________________________________________________________   PROGRAM: 13,00 óra                              Megnyitó                                              Alapfokú informatikai képzés nyugdíjasok számára                                              Elektronikus információkhoz jutás /internet/ a gyakorlat-                                              ban…

Ne szégyelld!” – csoportos játék a különbségekről, az elutasításról és az elfogadásról 7- 8. osztályos fiatalok számára előadás

  Szervező: MI-ÉRTÜNK Prevenciós és Segítő Egyesület Rendezvény megnevezése: „Ne szégyelld!” – csoportos játék a különbségekről, az elutasításról és az elfogadásról 7- 8. osztályos fiatalok számára előadás Helyszín: Erzsébethelyi Általános Iskola 5600 Békéscsaba, Rózsa u. 21-23. Időpont: 2018. november 21. 13.00. óra Célcsoport: 7-8 osztályos fiatalok Rendezvény programja: A program célja a 13-14 éves korosztály…

Nyugdíjasok akadémiája – 1. alkalom

A rendezvény időpontjai:         2018. november 21. 13,00 óra A rendezvény helyszíne:         Békés Megyei Polgári Összefogásért Egyesület Irodája 5600 Békéscsaba, Irányi u. 4-6. Szervező:                                Békés Megyei Polgári Összefogásért Egyesület ____________________________________________________________________________________   PROGRAM: 13,00 óra                              Megnyitó                                              Alapfokú informatikai képzés nyugdíjasok számára                                              Elektronikus információkhoz jutás /internet/ a gyakorlat-                                              ban  

Délibáb” – Téma centrikus mentálhigiénés beszélgetés csoportban 7-8 osztályok fiatalok számára

Szervező: MI-ÉRTÜNK Prevenciós és Segítő Egyesület Rendezvény megnevezése: „Délibáb” – Téma centrikus mentálhigiénés beszélgetés csoportban 7-8 osztályos fiatalok számára előadás Helyszín: Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda, 5600 Békéscsaba, Szent L. u. 17 Időpont: 2018. november 20. 14.00. óra Célcsoport: 7-8 osztályos fiatalok Rendezvény programja: Általános és középiskolás osztályoknak egy megelőző jellegű egészségvédelmi felvilágosítás,…

Közösségi egészség-megőrző – Stressz, masszázs, stresszoldás

A cél olyan, az egészség fejlesztésére irányuló irányuló egészségügyi programok (beleértve a prevenciós, mentálhigiénés programokat) megvalósítása, amelyek az akcióterületen élő célcsoport számára, azok bevonásával megvalósulnak meg a leszakadó és leszakadással veszélyeztetett városi területeken élők közösségi és egyéni szintű társadalmi integrációja érdekében. A megvalósításra kerülő tevékenységek eredményeként a hátrányos helyzetű emberek életlehetőségei javulnak, elérhetővé válnak a…

„Társalgás az anyanyelvünkön – rendhagyó magyar óra Mészáros Mihály színművésszel

„Társalgás az anyanyelvünkön – rendhagyó magyar óra Mészáros Mihály színművésszel” címmel került sor 2018. november 19-én 12.00 órától rendezvényre Békéscsabán. A találkozás helyszíne Békéscsabán, a Madách utca 2. számnál, a bejáratnál volt. Itt gyülekeztek az érdeklődők, majd innen indultak a rendezvény helyszínére, az épületbe.   Egykor megtanultuk, hogy a hangsúly hangerő-többlet, melyet nagyobb fiziológiai erővel…

„Közösségi Kultúra Kommandó – Mészáros Mihály színművésszel”

„Közösségi Kultúra Kommandó – Mészáros Mihály színművésszel” címmel került sor 2018. november 19-én 10.00 órától rendezvényre Békéscsabán. A találkozás helyszíne Békéscsabán, a Rózsa utca 21. számnál, a bejáratnál volt. Itt gyülekeztek az érdeklődők, majd innen indultak a rendezvény helyszínére, az épületbe.   Egykor megtanultuk, hogy a hangsúly hangerő-többlet, melyet nagyobb fiziológiai erővel hozunk létre, s…